Tegnap volt a 6 hetes kontroll,így tehát véglegesen túl vagyunk (úgymond) a szülésen. Ahogy a doki látta minden rendben van. Még egy valami,ami emlékeztet-na persze az emlékeimen kívül-a szülésre,az pedig a farcsontom. Anno sikerült barátnőmmel nagy ölelkezések közepedte seggre csücsülnöm Vele együtt, így már volt elrepedve a csontom,most ugyan ez lehet a helyzet. Amikor Maja kijött kicsit rákontrázhatott a dolgokra alul. Sajnos az még a mai napig fáj,így ha utazunk valahova csak szögegyenesen tudok ülni. Azt mondta a doki,h hónapokba is telhet,mire az helyre jön. Király...
De egyébként minden más ok,mivel kicsit fájt a vizsgálat úgy döntöttem az ágyba bújással kicsit még várok. Más részről meg még véletlen sem szeretnénk most kistesót összehozni,úgyhogy a felírt gyógyszert még ki kell váltani és el kell kezdeni szedni. Persze alig múlt el a szülés utáni vérzésem,de múlt héten nekem már megvolt az első mensim,aminek kiváltképp örültem. Erre azt mondta a doki,h lehet kevesebb lett a tejem és ezért. ENNÉL KEVESEBB MINT AMI MOST VAAAN??? :O
Azt mondta az orvos,h megszeretett minket:) Vittünk is Neki egy képet Majáról,mert a rendelője falán gyűjti a kis lurkók képeit. Nekem is hiányozni fog,szívesen járnék Hozzá továbbra is,de van hova tenni a magánrendelés költségét.
Maja valami miatt elkezdett éjszaka 3 körül kelni. Ez a 3 . éjszaka volt,h ez van. Pedig este jó sok kaját kap és előtte olyan szépen beállt az 5 körüli kelésre. Ellenben szerencsére úgy néz ki el sikerült érni Nála,h délelőtt is aludjon. Meg napközben. Most is azt teszi,én is követném,csak sajnos mindjárt menni kell a védőnőhöz. Kíváncsi vagyok,h mekkora a súlya a lánynak. Általában kendőben hordozom és azért azt az 1 kiló körüli hízását is megérzi már a vállam. És végre bírja a babakocsit. De csak ha megyünk kutyát sétáltatni és akkor sem szabad megállni. Azért már ez is haladás :)
Na felkeltem a drágát,elviszem méreckedni...
Utolsó kommentek