Maja fejlődése

kép címe

Utolsó kommentek

Linkblog

Betegeskedtünk,talán fogzunk is

2009.10.02. 20:39 - dharma

A hét elején sajna taknyi lett a gyerkőc. Sikerült nekem is belehúznom,így keddre én is náthás lettem. Már délután éreztem,h ebből a szokásos őszi megfázás lesz,gondoltam majd a babaúszáson (mert ott is voltunk) jobb lesz,mivel szauna meleg van a pelenkázóknál (hála égnek). Hát nem lett jobb,sőt a 30. perctől alig kaptam levegőt, folyamatosan tüsszögtem. Az utolsó 10-15 percre,amit úszás után játékkal lehet még a babával tölteni már nem is maradtunk bent. Hazaérve gyors megittam egy neocitránt,egy korty pálinkát (ha már nem szoptatok:),ez már korábban is segített) és Majácska cebion cseppjéből (aka C vitamin) is loptam pár cseppet. Mert egy anyuka nem engedheti meg magának,h beteg legyen :)  

Szóval fene tudja,h a 3 közül melyiktől,de mára már tökéletesen jól vagyok és szerencsére nem volt olyan durva sem,mint szokott.

Maja még picit mindig taknyi,de más egyéb baja nincs. Legalábbis úgy tűnik. Kapja a cebion cseppjét,orrába sóoldatos spriccet és hát a babák nagy rémálma,AZ orrszívó porszívó! Óóóó szegénykém a tegnapi fürdés utáni öltöztetésnél már amúgy is el volt törve a mécses,utál öltözködni,de nem akartam etetés utánra hagyni a szörnyűt,mert akkor már amúgy is kába a drága. Mihelyt bekapcsoltam a porszívót ollllyan iszonyatos sírásba kezdett, csak azon csodálkoztam,h a hangszálai még bírják szegények. Szükséges rossz :(((

A nappalok mostanában…hát….nem túl jók. Maja sokat lenne kézben,nem marad meg,mint eddig letéve,mert sipákol,vagy sír. Emellett ömlik a nyála és tömköd mindent a szájába. Ezek után már csak azon csodálkoznék,ha nem jönne ki pár napon,vagy héten belül valamelyik fogacskája. Reggel elég korán kelt a héten. Átlag ¾ 6-kor,de még így is összetehetem a két kezem,h egy ilyen angyal lányom van,mert sok családban a babák többször kelnek ennyi idősen és talán 1 éves koruk után alusszák át az éjszakát. Ezzel szemben Maja alszik egész éjszaka,mint a kisangyal és nappal is megvan a menete,így attól függetlenül,h sokat vágyik kézbe azért alszik is rendesen. A héten csak egyszer volt,h éppen elaludt,már kelt is fel,de említésre nem méltó.

 

Ma 5 hónaposak lettünk!!! :))) És ez a törpe már lassan elkezd mászni. Már emelgeti fel a pocakját. Én meg folyamatosan azon gondolkozom,h-h fogjuk megoldani a lépcső kérdést,mert nálunk az életveszélyes egy pici babának  Gyakorlatilag fönt van egy korlát,ami alatt ha kimászik,akkor leesik az emeletről. Sürgős megoldást követel!!!

 

Mai szerzeményünk Maja hónapfordulójára: C&A-ban kihasználtuk a babaruhára való 50%-os kuponunkat,így vettünk két melegebb gatyót  a lánykának és kapott két harisnyát,mert arra most nagy szükség lesz. Ezeknek a talpán ilyen tapadós dolgok vannak,ha majd feláll,akkor nem csúszik el :) Media Marktban megláttam a cumisüveg melegítőket és rájöttem,h nekem kell egy ilyen,mert mindig melegvízbe kell állítani az üveget és várni. Elég idegesítő. Így teszveszes szerzeményem egy cumisüveg melegítő :) Na meg vettünk egy bálnát,amit ha felhúzunk,akkor csapkod a hátsó uszonyával a vízben. Kíváncsi leszek mit szól majd Maja hozzá. Úgyhogy most megyünk is pancsolni egyet.

A bejegyzés trackback címe:

https://novogetunk.blog.hu/api/trackback/id/tr771423744

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása